A Ferencvárosi Torna Club megalakulása In Memoriam Nagy Béla Hazánkban már 1892-től ismerték a futballjátékot, de mivel a szabályait rosszul fordították le, ezért népszerűségét csak az 1896-ban Svájcból hazatelepülő Ray Ferenc vegyészhallgatónak köszönheti. Ray megismertette a BTC tornászsportolóit a magával hozott futball-labdával, a labdarúgás játékszabályával, és mesélt a labdarúgás őshazájáról, Nagy-Britanniáról is, ahol már 1867-től alakultak „football”- klubok. Az első szakosztályt a BTC-ben szervezték meg. Az első nyilvános bemutató mérkőzésre nem kellett sokat várni, 1897. május 9-én alig száz néző előtt került sor, zuhogó esőben. A BTC két csapata közül a pirosak győztek a kékek ellen 5:0 arányban. A környékbeli grundok srácai körében olyan nagy élményt jelentett a bemutató, hogy ettől kezdve keresték annak lehetőségét, hogy ők is klubban sportolhassanak és hódolhassanak ennek az izgalmas sportnak. Rövid időn belül megalakultak a játék nevét is magában hordozó egyletek, mint pl.: Magyar Futball Club, Budapesti Futball Club stb. A Mester utcai fiatalok csoportba verődve „Tizenegyek bandája” néven váltak ismerté. Ezek a gyerekek képezték a magját a későbbi ferencvárosi sportnak. A „bandát” a három Sturza fiú, a három Békés testvér, Kidling János, Coray Franci, Weisz Pista, Malaky „Jáni”, és Janish Gyula alkotta. Mikor elvégezték tanulmányaikat a Mester utcai iskolában, nem tudtak sport nélkül élni, ki a BTC-be, ki az MTK-ba vagy a Műegyetem FC-be járt hódolni szenvedélyének a labdarúgásnak. Ebben az évben, (1899) érkezett haza Prágából Gabrovitz Kornél, az egykori Mester utcai diák, aki előtt nem volt ismeretlen a labdarúgás. A prágai Slaviánál egy angol edző keze alatt is rúgta a labdát és ismerte meg az angol típusú klubéletet is. Hazaérkezése után tapasztalta, hogy igény mutatkozik a Franzstadtban is egy klubra és kiadta a jelszót: alakítsunk ki mi is klubot itt a Ferencvárosban. Megkereste a BTC-be sodródott Weisz Pistát, aki ott csak tartalék kapusként szerepelt és rábeszélte, hogy szervezzenek egy „Ferencváros BTC” –t. Weisz kitűnő szervezőnek bizonyult, mert sorra jelentkeztek a régi barátok: Balogh Hugó, a Sturza fiúk, Máté János, a két Stóbe testvér, Acél, Békés és a Malaky gyerekek. Az egyesület létrehozásához pénzre volt szükség, ezért mecénásokat kellett keresni. Elsőnek a kerület neves pékmesterét, Gráf Józsefet sikerült támogatóként megnyerni, aki a Ferencvárosi Polgári Körbe tömörült tagság nagy számát sorakoztatta maga mögé, és ha szükség volt rá, példamutatóan mindig elsőként nyúlt a mellénye zsebébe. Soraikban tudhatták a polgárság szellemi vezetőjét Dr. Springer Ferenc ügyvédet is, aki szintén egyetértet a klub megalakításának tervével. 1899. április 15-én az Üllői út és a Viola út sarkán lévő Gutgessel-féle vendéglőben több mint százan jelentek meg, hogy elhatározzák az egyesület létrehozását. Első lépésként a Gabrovitz Kornél, Weisz István, Békés Gyula, Malaky János és Varsányi Gusztáv összetételű „tisztikart” választották meg, akiket egy harminctagú választmány támogatott munkájában. Kitűzték az alakuló közgyűlés idejét és helyét is. 1899. május 3.-án szerdán a Ferencvárosi Polgári Kör dísztermében megtartott alakuló közgyűlésen elfogadták az alapszabályt, melyet Keönch Boldizsár és Weisz István készített, és kimondták: „… a klub neve FTC lesz… Jelmondata: ERKÖLCS-ERŐ-EGYETÉRTÉS… színe: fehér-zöld…”. Magától értetődőnek tartották, hogy a nemzeti színekből választják a klub színeit. Mivel a BTC a piros fehér színeket már használta, az FTC-nek maradt a fehér-zöld. Hogy az idők folyamán miért lett az FTC zöld-fehér, annak okát – ha volt ilyen – elmosta az idő. Elnöknek Dr. Springer Ferencet választották. Díszelnöknek Tolnai Lajost. Alelnöknek Kurfürst Miksát és Vajda Károlyt. A vezetőséget még kibővítették Schneider Bélával, Kunzer Gyulával és Weisz Istvánnal. Az FTC megalakulásának idején csupán labdarúgással foglalkozott, ennek ellenére nevében nem a futball, hanem a torna szó szerepelt. A vezetők ezt azzal indokolták, hogy egyéb sportágak művelését is tervezik, s mivel a torna szó akkoriban a sport általános megjelölésére szolgált, ez került az egyesület elnevezésébe is. Az alakulás után a legfontosabb feladat egy olyan terület megszerzése volt, amely alkalmas sporttelep létesítésére. 1899. augusztus 24-én már azért jött össze az elnökség és a választmány, hogy ez ügyben meghallgassa az elnök tájékoztatóját. „Tisztelt Tagtárs Urak! – kezdte beszámolóját Springer Ferenc. – A Ferencvárosi Torna Club augusztus hó 5.-én megtartott választmányi ülésének határozata alapján van szerencsém a tisztelt tagtárs urakat arról tájékoztatni, hogy működésünket szeptember hó 16.-án megkezdjük. Működésünk során két dologra fogunk súlyt fektetni. Úgymint először: a tornázásra és az ehhez tartozó vívásra, másodszor az atlétikára, valamint a footballjátékra. A tornázás két részből fog állni: szabadgyakorlatból és szertornázásból… A programunk második részét képezi a footballjáték rendszeres űzése. E helyen van szerencsém előrebocsátani, hogy a Székesfőváros június hó 5-én megtartott közgyűlése volt szíves a Ferencvárosi Torna Clubnak a külső Soroksári úton lévő elemi népiskola mellett, az Erzsébet falvai helyiérdekű vasútállomástól 5 percnyire fekvő, 2387 négyszögöl nagyságú fővárosi telket, 6 évre játszótér használata fejében egyesületünknek ingyen átengedni. Ezen fővárosi telket oly karba helyeztük, hogy azon tagjaink, szeptember 3-tól a rendszeres játékot gyakorolhatják.” Bár a labdarúgó csapat már kora tavasszal együtt volt, azonban pálya hiányában nem gondolhattak mérkőzések szervezésére. Amíg a megszerzett területet nem alakították ki sportolásra alkalmassá, addig a csapat magját képező „banda” egyetlen labdával és szétszerelhető kapukkal vándorolt, (ami négy darab 3 méteres lécből és két darab 8 méteres madzagból állt) és addig játszottak a környék terein, grundjain, míg a rendőrök el nem zavarták őket. Mivel az egyesület jóformán üres kasszával, kezdőtőke nélkül alakult, egyedül a tagok lelkesedésére számíthatott. A terület sportpályává alakítását is a tagok végezték el. A pálya egyik oldalának kerítését Antony Tamás ácsmester készítette, a másik oldalát a vasúti töltés határolta. Az „öltöző” a szabad ég alatt elhelyezett, egyetlen zuhanyrózsából állt, melyhez a vízvezetéket Lányi Emil készítette. A lelátót szintén Antonyék a vasúti töltés oldalán készítették, cölöpökből, deszkákból. Volt tehát pálya, igaz csak 95*55 méter nagyságú, mert a vasúti töltés és a Soroksári út között csak ekkora hely volt, ráadásul enyhén lejtett is, de ez nem zavarta játékosokat a sportolásban. Mivel a pálya kisebb volt a szabályosnál, sajátos logikával arányosan csökkentették a kapukat is. A hibára Horváth Ferenc főtitkár jött rá, miközben tanulmányozta az angol szabályokat 1901-ben. A Soroksári úti pálya építése12000 koronába került, de a költségek nagy részének visszafizetésére Antonyék nem tartottak igényt. Az edzések általában sötétedésig tartottak. A tehetősebb tagok edzés után vendégül látták a játékosokat. Szafaládé, zöldpaprika, kenyér volt a megérdemelt vacsora, majd csapra verettek egy hordó sört és a játékosok a szurkolókkal együtt – akik között volt mészáros, ács, patikus, nyomdász, sőt az egyik leglelkesebb FTC-szurkoló, a Norvég főkonzul is – vidáman énekelték az első Fradi-indulót: "Mi ferencvárosiak vagyunk Keményen harcolunk, Az ellentől nem rettegünk, Góaljukra* törtetünk. A labda vígan felrepül Lábunk súlya alatt, Mi támadunk s meg sem állunk, Míg gólba nem akad. Most sorba szépen felálljatok, felálljatok! A labdát előre adjátok, s vigyázzatok! Előre, előre hát! Ilyen gárdának valóban nincsen párja a világon, Nem félünk mi senkitől, Legkevésbé az ellentől. Hipp-hipp hurrá!" *Abban az időben a kaput „góalnak” nevezték